Múlt hétvégén ismét megtelt élettel az Óbudai Egyetem campusa, ahol változatos programokkal vártuk egykori hallgatóinkat és családtagjaikat az Alumni Családi Napon.
Az esemény kiváló alkalmat teremtett arra, hogy a különböző évfolyamokhoz tartozó alumnik újra találkozzanak egymással és korábbi oktatóikkal, felidézzék egyetemi éveik meghatározó pillanatait, valamint új szakmai és baráti kapcsolatokat építsenek. A résztvevőket Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora köszöntötte.
A rendezvény középpontjában idén is a család állt. A szervezők minden korosztály számára készültek programokkal: míg a felnőttek kötetlen beszélgetések során erősítették kapcsolataikat, a gyermekeket sportos és játékos aktivitások, interaktív foglalkozások, valamint kreatív kézműves programok várták.
A nap a közös élményekről, a kikapcsolódásról és a közösség erejéről szólt. Az Alumni Családi Nap ismét bebizonyította, hogy az Óbudai Egyetem közössége a diploma megszerzése után is aktív, összetartó és generációkon átívelő kapcsolatokat ápol.
Köszönjük mindenkinek, aki velünk tartott és részese volt ennek a különleges találkozásnak!

































