Generációs különbségeket átívelő előadás a Bánki Karon

Új utakat és módszereket igyekeznek találni az egyetemi hallgatók hatékonyabb megközelítéshez a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Hallgatói Jólléti programjában. Ezúttal Princz Andrea kutató, tanácsadó és pszichológus a generációs diverzitásról tartott interaktív előadást az elsőéves energetika és gépészmérnök szakos hallgatóknak szeptember 26-án. A cél az, hogy az egyetemi oktatók jobban megértsék a hallgatókat, a fiatalok generációját, és viszont, hogy ezáltal az oktatás még zökkenőmentesebbé váljon.

Az előadás kiemelt témája többek közt a makró- és a mikrokörnyezet értékrendszerünkre gyakorolt hatása volt, emellett szó esett a genetikai befolyásoltságról is. A hallgatók az eltérő generációk gondolkodásának, értékrendjének különbségeiről, életminőségéről, életkörülményeiről, szokásairól, személyiségük alakulásának okairól tudhattak meg olyan részleteket, amelyekkel hétköznapi életük során nem feltétlenül találkoznak.



Márciusban a népszerű generációkutató, Steigervald Krisztián tartott érdekes és szórakoztató előadást „Generációs hídépítés – utak és módszerek az egyetemi hallgatók hatékonyabb megközelítéséhez” címmel, ugyancsak nagy érdeklődés mellett. Az előadássorozat következő vendége Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország alapító tulajdonosa lesz.



Megújított együttműködés az E.ON Hungáriával és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal

Meghosszabbította korábbi, 10 évre kötött szerződését az Óbudai Egyetem, az E.ON Hungária Csoport és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat. Az ünnepélyes aláírási ceremóniát szeptember 27-én tartották a Gyermekmentő Szolgálat Élhető Jövő Park Látogatóközpontjában. Az ünnepi eseményen részt vett Dr. Sugár Viktória az Óbudai Egyetem fenntarthatóságért és kiemelt fejlesztésekért felelős rektorhelyettese, Katona Ádám, az E.ON Hungária Csoport vezérigazgató-helyettese, Dr. Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese és Dr. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke. Az együttműködési megállapodás további 10 évre szól.

A Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás és Oktató Központjának területén 2012 óta működik az Élhető Jövő Park, ahol az intézet tiszta környezetben használ megújuló energiát és egyéb környezetbarát technikai megoldásokat. Az innovációs projekt üzemeltetője az E.ON Hungária Csoport és a Gyermekmentő, akik nagy súlyt helyeznek az innovatív mintaprojektek megvalósítására és fenntartására. Az Óbudai Egyetem egyik kiemelt kutatási területe a fenntartható energetika. Az egyetem hallgatói és kutatói Fóton valós körülmények között tapasztalják meg a jövő okoshálózatának elemeit, és használhatják az Élhető Jövő Park nyújtotta technológiai lehetőségeket. A mostani megállapodás aláírói közös céljaik elérése érdekében ösztönzik és fejlesztik a közöttük lévő tudományos és technológiai együttműködés résztevékenységeit.



Dr. Sugár Viktória kiemelte, az egyetem megtiszteltetésnek veszi, és örömmel működik együtt az NGYSZ projektjében. Hozzátette: „felelősségünk, hogy a ma hazánkban minden harmadik végzős mérnökhallgatót kibocsátó Óbudai Egyetem naprakészen készítse fel a diákokat a megfelelő szaktudásra. Az egyetem képzéseinek és kutatásainak központi eleme a fenntartható energetika, és törekvésük az, hogy mintegy tizenkétezer hallgatónk egy fenntartható jövőért dolgozzon majd tanulmányai elvégzése után.



Katona Ádám az együttműködés kapcsán kiemelte a tudásmegosztás fontosságát. „Hisszük, hogy az élhető jövő fiataljainkon is múlik, ezért elkötelezettek vagyunk a jövő generációjának oktatása és támogatása mellett, köztük a közép- és felsőfokú duális képzés iránt. Kutatás-fejlesztési együttműködésünk megújítása az Óbudai Egyetemmel lehetővé teszi a hallgatók és oktatók számára, hogy az Élhető Jövő Parkot oktatási és kutatási célokra, tapasztalatszerzésre és környezetvédelmi programokra használják. Biztos vagyok benne, hogy cégünk szakérteleme és elkötelezettsége, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elhivatottsága, valamint az Óbudai Egyetem innovatív gondolkodása, fiataljainak tehetsége, tenni akarása nem csak az együttműködés résztvevőinek, hanem egy szélesebb társadalmi közegnek is hasznára válik.

Dr. Czepek Gábor gratulált a Gyermekmentő Szolgálatnak ahhoz, hogy korát messze megelőzve, már 2012-ben letette ennek a mintaprojektnek az alapjait. „A gyermekek az ország jövője, és egy boldog jövőhöz szükség van a megfelelő minőségű környezetre is. Éppen ezért az állam nem is tud egyebet tenni, mint támogatni egy ilyen projektet” – összegezte.

Dr. Edvi Péter úgy fogalmazott, az Élhető Jövő Park gondolata igen egyszerű helyzetből pattant ki: már 2000-ben több millió forint volt a fóti Lovasterápiás Központ rezsiszámlája. „Ekkor kerestük meg az ipart, vagyis az E.ON-t, és ekkortól kezdődött apró lépésenként bővülni az alternatív energia-parkunk. A park mára már nem csak 90 százalékban fedezi a Központ energiafelhasználását, hanem kutatóhellyé is vált az egyetemek és az ipari szereplők számára” – fogalmazott.



Alumni – emlékoklevél átadás, interjú sorozat

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara (Alba Regia Műszaki Kar néven) 2014. július 1-jén alakult meg két székesfehérvári székhelyű felsőoktatási intézmény (az Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központja és a Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kara) szervezeti integrációjával.

A két intézmény több évtizedes múltja alatt mérnökök ezrei végeztek Székesfehérváron, akik jó szívvel gondolnak vissza Alma Materükre. A székesfehérvári karunk családiasabb mérete mindig is lehetővé tette, hogy név szerint ismerjük hallgatóinkat, a végzetteket. A közvetlenebb hangvétel, az egymás iránti tisztelet, a megfelelő kommunikáció mind a bizalom építőkövei, amelyek segítik, hogy személyes kapcsolatok alakuljanak ki az oktatók, a munkatársak és a hallgatók között. A hallgatóinkkal épített egyfajta „mentori” kapcsolat, valamint az egyetemi falak között létrejövő baráti viszonyok a kampuszról kilépve komoly értékű szakmai tartalmat is képviselő kapcsolati tőkét eredményezhetnek, amelyek segítik a jövőbeni együttműködéseket, befolyással lehetnek a fejlődési pályákra.

Az egyetemi karunkhoz, Székesfehérvárhoz való ragaszkodás kifejeződik, hogy a végzettek keresik a kapcsolatot intézményünkkel.

  • Ennek egyik megtestesülése, hogy a jelentkező Alumnik interjú formájában fejezik ki gondolataikat, foglalják össze érzéseiket az Alma Materükkel kapcsolatban. Minden interjúalany megemlíti többek között, hogy milyen életre szóló útravalóval indította el őt az egyetem, a végzettség megszerzése mellett mivel gazdagodtak, és mit ajánlanának a tanulmányaikat éppen megkezdőknek.


Az Alumni interjúsorozatunk összes része (ezen a linken) elérhető.

  • Szép hagyomány, hogy a jogelődintézményben végzettek számára a jogutód intézmény emlékoklevelet (arany oklevél 50 év után, ezüst oklevél 40 év után) adományoz azoknak, akik azt írásban kérik. Sokan élnek ezzel a lehetőséggel, visszatérnek az egyetemi kampuszra egy kicsit újra átélve, felidézve emlékeiket, újra találkozva évfolyamtársaikkal megidézik az egykori tanulmányaik hangulatát baráti beszélgetéseiken keresztül.


Az egyetem az emlékoklevelek átadását az egyetemi tanulmányaikat éppen frissen befejező végzettek számára szervezett diplomaátadó ünnepséggel köti össze, ahol ünnepélyes keretek között találkoznak egymással a múlt és a jövő mérnökei.

A korábban kiadott emlékoklevelek átadásáról készített események, valamint a képek (ezen a linken) elérhetők. 

  • Az Alumnik egy speciális csoportját képezik a földmérő és földrendező mérnök szakon végzettek, akik egy része a Selmeci-székesfehérvári Diákhagyományok őrzői. Az UNESCO szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe felvett „Selmeci hagyományok” ápolói a végzést követően is visszajárnak az egyetemre, az éppen akkor tanulmányaikat folytató hallgatók által szervezett, megtartott, jó hangulatú szakestélyekre.


Ezek az alkalmak lehetőséget teremtenek a már több évtizede végzett földmérő hallgatókkal való találkozásra, a baráti kapcsolataik szélesítésére. 

Egyetemi karunk azon van, hogy a jövőben szervezettebb formában is lehetőséget biztosítson az Alumni-hálózatunkba történő belépésre, sűrűbb alkalmakkal való szakmai találkozásokra, valamint az egyetemmel kapcsolatos friss információk megszerzésére.

Tegyünk együtt a környezetünk védelméért! – új Alapítványi rendezvény a Rejtő Karon

Az Óbudai Egyetemen idén ősztől még nagyobb figyelmet kap a fenntarthatóság. Ehhez kapcsolódóan Változtasd meg a világot, tegyél te is környezetünkért az egyetemi falak közül! címmel, Tudatos hulladékgazdálkodás a klíma- és ökológiai válság korában alcímmel tartott programot a hallgatók számára a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány és a Cseriti Nonprofit Kft. a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karon szeptember 26-án. Az eseményen izgalmas előadások, majd kerekasztal-beszélgetés keretében mutatták be a téma hazai hiteles képviselői a tudatos hulladékgazdálkodás, valamint a körforgásos gazdaság jelenét és jövőjét.

Nyitóbeszédében Molnár Attila alapítványi igazgató elmondta: az Óbudai Egyetemet fenntartó alapítvány a magyar felsőoktatás gazdasági, társadalmi és nemzetközi kapcsolatainak fejlesztése érdekében többek közt oktatási, kutatási, hallgatói és oktatói támogatási programokat működtet.



A hallgatóság számára mindemellett ismertette azokat a további programokat, melyek körükben is érdeklődésre tarthat számot, többek közt kiemelve az EgyetemZene rendezvénysorozatot és a sportolási lehetőségeket. Kifejtette: a fenntarthatóságról szóló nyitóprogram a Rejtő Kar hallgatói számára szóló gyakorlatias, kreditpontot érő kurzussorozat nyitánya is. A zárórendezvényt december 3-án tartják, ahol 300-400 fős részvétellel számolnak.



Előadók és a kerekasztal beszélgetés résztvevői: Ferenczi Attila Maxim, a Reco Waste Management vezetője, Lévai Gábor, a Scale Impact Kft.alapítója, Dr. Csanák Edit DLA, a Rejtő Kar kutatási dékánhelyettese és Nagy Réka, a Cseriti projektkoordinátora volt.



E.ON Challenge.On versenyfelhívás

E.ON Challenge.ON verseny – 2024.

Energiaforradalom 2074: A jövő villamosenergia-hálózata

A 2024-es Challenge.ON versenyen időutazásra hívunk: vesd bele magad a jövőbe és fedezd fel, milyen lesz a villamosenergia-hálózat 50 év múlva!

Várunk téged 3 fős csapatoddal a Challenge.ON versenyén! A kihívásra villamosmérnökök jelentkezését várjuk, de a csapatból egy tag érkezhet más tanulmányi területről is.

Részletek a verseny hivatalos honlapján:
https://www.eon.hu/hu/rolunk/karrier/esemenynaptar/Challenge-on.html

Fenntarthatóság, zöld, footprint, ESG

Az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karának Fenntarthatósági és ESG Tevékenysége

Az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kara (RKK) elkötelezett a fenntarthatóság és a környezeti, társadalmi és gazdasági (ESG) szempontok érvényesítése mellett az oktatásban, a kutatásban és a működésében. A kar célja, hogy hozzájáruljon a fenntartható fejlődési célok eléréséhez, és felkészítse a hallgatókat a jövő kihívásaira.

Az RKK fenntarthatósági és ESG tevékenységének főbb elemei:

Oktatási területeinken: A kar számos fenntarthatósággal kapcsolatos tantárgyat és kurzust kínál a hallgatók számára, beleértve a környezetmérnöki tudományokat, a fenntartható energiaforrásokat, a hulladékgazdálkodást, a fenntartható- és re design-t és a környezeti etikát. A kar emellett beépíti a fenntarthatósági és környezetvédelmi szempontokat a hagyományos mérnöki tantárgyakba is.

Kutatás tevékenységeink során: A kar kutatói aktívan részt vesznek a fenntarthatósággal kapcsolatos kutatásokban, többek között a megújuló energiaforrások, a hulladékgazdálkodás, a víztakarékosság és a szennyezéscsökkentés területén. A kar kutatói szorosan együttműködnek az ipari szereplőkkel és a kormányzati szervekkel a kutatási eredmények gyakorlati alkalmazása érdekében.

Működésünkben: A kar elkötelezett a fenntartható működés mellett. A kar épületei energiatakarékosak, a hulladékot szelektíven gyűjtik, és a víztakarékosságra is nagy hangsúlyt fektetnek. A kar emellett ösztönzi a hallgatókat és a munkatársakat a fenntartható közlekedési módok használatára.

„A Rejtő kar minden dolgozója hisz abban, hogy a felsőoktatásnak kulcsfontosságú szerepe van a fenntartható fejlődés előmozdításában. A felsőoktatási intézményeknek fel kell készíteniük a hallgatókat a jövő kihívásaira, és el kell kötelezniük magukat a fenntartható működés mellett.”

A fenntarthatóság oktatásának számos előnye van:

Felkészíti a hallgatókat a jövő munkaerőpiacára: A munkaadók egyre inkább keresik azokat a diplomásokat, akiknek ismeretei és készségei vannak a fenntarthatósággal kapcsolatos kihívások kezeléséhez.

Fejleszti a hallgatók kritikai gondolkodási és problémamegoldó képességeit: A fenntarthatósággal kapcsolatos komplex problémák megoldása a hallgatók kritikai gondolkodási és problémamegoldó képességeinek fejlesztését eredményezi.

Ösztönzi a hallgatókat a felelős állampolgári magatartásra: A fenntarthatósággal kapcsolatos ismeretek segítenek a hallgatóknak felelősségteljesebb állampolgárokká válni, akik tudatosan döntenek a környezetet érintő kérdésekről.



Fenntarthatósági és ESG koordinátor: Bodáné dr. Kendrovics Rita, oktatási dékánhelyettes

Fenntarthatósággal kapcsolatos kurzusaink:

MSc képzés:

  • Fenntarthatóság kihívásai – rendszergondolkodás
  • Mérnökökológia
  • Környezeti mikrobiológia
  • Környezeti kémia
  • Körforgásos gazdaságmenedzsment
  • Ökotoxikológia és környezet-egészségügy
  • Környezet és munkabiztonság
  • A nyomtatott média anyagai, környezetvédelme és minőségbiztosítása I.-II.

BSc képzés:

  • Fenntarthatósági ismeretek, környezetetika
  • Ökológia
  • Földtudományi ismeretek
  • Környezeti elemek védelme I.-II. (Víz-, és talajvédelem)
  • Környezeti elemek védelme III-IV. (Zaj-, rezgés-, és levegőtisztaságvédelem)
  • Környezeti elemek védelme V-VI. (Sugárvédelem és hulladékgazdálkodás)
  • Környezeti műveletek és technológiák I. (Víz-, Szennyvíztisztítás)
  • Környezeti műveletek és technológiák II. (Energetikai alapok és energiaellátás)
  • Közegészségügy és egészségvédelem
  • Környezetanalitika és kémiai analízis
  • Természet és tájvédelem, terepi gyakorlatok
  • Környezetgazdálkodás, hatásvizsgálat
  • Kockázatelemzés
  • Környezetbarát technológiák
  • Anyag- és áruismeret, szakmai környezetvédelem
  • Egészségmegőrző textilrendszerek
  • Szakmai környezetvédelem
  • Környezetbarát csomagolóanyagok

FOSZK képzésen:

  • Környezeti kémia
  • Környezeti elemek védelme
  • Vízgazdálkodás Természet- és tájvédelem

Új tanszék várja a hallgatókat az Óbudai Egyetemen

Európában egyedülálló tanszék kezdi meg működését idén szeptemberben Budapesten, amit az Óbudai Egyetem és a Toyota Sakura márkakereskedés alapított közösen.

A sajátos párosítás teszi lehetővé, hogy az Óbudai Egyetem felzárkózzon, sőt akár megelőzze ezen a területen a hazai és a nemzetközi konkurenciát, a felsőoktatási intézményeket. A hidrogén és hibrid rendszerek tanszéke ősztől már várja a hallgatókat.

Azt, hogy mit keres egy autós márkakereskedés az egyetemen, Szilasi János segít megértetni, aki egyszemélyben a Toyota Sakura vezérigazgatója és az Óbudai Egyetem új tanszékének vezetője, címzetes egyetemi docens. (Már önmagában ez sem hétköznapi álláshalmozás.) „Van egy víziója a jövőről a Toyotának. A világon az első hibrid a Toyota Prius volt. Amikor kijött vele, az emberek nem értették. Azt hajtogatták: „Ilyen állat nincs.” A szakértők is megkérdőjelezték a létjogosultságát, az akkor még olcsó benzin világában. Negyedszázad telt el azóta, mára átalakult az autópiac, Európában minden második autó, amit eladnak, az hibrid, pedig ezt a meghajtást soha nem támogatták úgy az államok, mint most az elektromos autókat.”



Szilasi János szerint az autópiac jövője nem egyetlen hajtásláncban rejlik: „Nem egyfajta meghajtásban látjuk a jövőt, szerintünk egy új ökoszisztéma fog kialakulni, amelyben helye lesz a hibrid, a hidrogén, az elektromos, de még a hagyományos (benzin, dízel) autóknak is. Meggyőződésem, hogy egyik sem lesz egyedülállóan működő technológia, éppen ezért fontos, hogy a jövő mérnökei megismerhessék az összes lehetséges alternatívát.”

Az Óbudai Egyetem Rektora Prof. Dr. Kovács Levente szintén kiemelte az új tanszék jelentőségét: „Az Óbudai Egyetem számára létfontosságú, hogy a hallgatók minden ismeretet megszerezhessenek a modern és fejlődést hozó technológiákról, amik akár az ökolábnyom csökkenését is eredményezhetik.” A rektor hangsúlyozta, hogy a diákok részéről nagy az érdeklődés, és velük együtt egy élhetőbb társadalmat építenek a jövő számára.

„Az Óbudai Egyetem és a márkakereskedés együttműködése több éves, de ezzel most szintet lépünk, közös ipai tanszéket alapítunk.”

Prof. Dr. Kovács Levente azt is elárulta, mindezt arra alapozzák, hogy a Toyota Sakura az országban elsőként egy teljes körű hidrogén szerviz felépítésében gondolkodik, amit a fővárosi, pontosabban az  óbudai Szentendrei úton akar megvalósítani, ahol az egyetemmel karöltve egy saját oktatóállomást, sőt ennél is többet, kutatóállomást állítanának fel.



„Ez a rendhagyó összefogás, amellett, hogy emeli az egyetem presztízsét, az oktatóinknak és a kutatóinknak egyaránt versenyhelyzetet teremthet.” – összegzett Prof. Dr. Kovács Levente Rektor.

Tegyük hozzá, nem akármilyen versenyhelyzetet. Bizonyos helyzetekben akár öt-tíz éves előnyt is jelenthet ez a többi, hagyományos formában működő felsőoktatási intézménnyel szemben. Ennyit számít, hogy a márkakereskedés közvetítésével az Óbudai Egyetem közvetlenül hozzájuthat a világ első számú autógyárának, a Toyotának a legújabb kutatási eredményeihez és fejlesztéseihez.

Füredi István a média világából kilépve alapította jó három évtizede a Toyota Sakura márkakereskedést, ami az egyik legnagyobbá nőtte ki magát, de nem ez izgatja igazán. „ Két márkakereskedéssel több vagy kevesebb az országban, valljuk be, nem oszt, nem szoroz.” – mondja. – „Ami igazán számít, az az, hogy kiművelt emberfőket adjunk a hazának, akik képesek megfelelni a jövő kihívásainak, hogy a Föld tisztább, élhetőbb, jobb hely legyen az unokáinknak. Ehhez remek partner az Óbudai Egyetem.”

Fenntarthatósági startup az OUVC első befektetése

Vállalatok környezet- és munkavédelmi, valamint fenntarthatósági adatok kezelését támogató magyar startup, a Denxpert EHS&S lett az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) első jelentős befektetése. Az üzletet a bolgár Sofia Angel Ventures-szel közösen ütötték nyélbe. A vállalkozás a tőkét további fejlesztésekre és nemzetközi terjeszkedésre fogja felhasználni.

A befektető OUVC és a bolgár Ventures a Denxpert-tel kötötte meg első befektetési szerződését. Ebből az alkalomból a startup vállalkozás menedzsmentje találkozott az Óbudai Egyetem rektorával, Prof. Dr. Kovács Leventével és Deme Gézával a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatójával, és bemutatták a cég vízióját. Hild Imre, az OUVC vezérigazgatója sikeresnek és előre mutatónak nevezte azt, hogy már az első befektetésénél is egy elismert külföldi partner fektetett jelentős összegű tőkét egy magyar vállalkozás növekedésébe. Kiemelte: reményeik szerint egyre több hasonló megállapodáshoz találnak vállalkozókat a következő években, akik nemzetközi terjeszkedéshez keresnek rugalmas befektetőpartnereket. Emlékeztetett: az OUVC az Óbudai Egyetem által alapított befektetési vállalkozás és venture studio, amelyben mentor- és szakértői hálózat működik. A cél, hogy 10 év alatt 10 milliárd forintot helyezzen ki 20-300 millió forint közötti befektetések formájában a világot jobbá tevő innovatív projektekbe.

A 2021-ben alapított Denxpert felhőalapú szoftverét mára több mint 500 vállalat használja, hogy megfeleljenek a nemzetközi előírásoknak, több százmillió forintos forgalmat generálva a cég számára. Az EU-ban 2024-től kezdve több mint 50 ezer vállalatnak kell részletes fenntarthatósági jelentést készítenie, amihez a Denxpert fontos segítséget nyújt. Célja, hogy a világ leggyakrabban használt EHS&S azaz „Environment, Health and Safety & Sustainability” támogató szoftvere legyen. „A Denxpert exponenciálisan növekvő piaci igényt elégít ki, hiszen a vállalkozásoknak egyre részletesebb és átláthatóbb fenntarthatósági adatokat kell közzé tenniük” – mondta Szücs-Winkler Róbert, a Denxpert vezetője. Hild Imre szerint „a fenntarthatóság és az az EHS&S olyan fejlődő területek, amelyekkel minden gazdasági szereplőnek foglalkoznia kellene.”

Denxpert EHS&S több szakmai elismerésben is részesült, többek között a Verdantix Smart Innovator díját, és jelölték az Environment Analyst ESG innovációs díjára is, alátámasztva a projekt pozitív hatását a munkavállalók egészségének védelmében és a biztonságos munkakörülmények biztosításában. A mintegy 1 millió eurós tőketámogatást a vállalkozás további fejlesztésekre és nemzetközi terjeszkedésre fogja felhasználni.

Fenntarthatóság

Kutatói műhely / Research group

Versenyképesség és Fenntarthatóság Kutatócsoport (OE VeFeK) )/ Competitiveness and Sustainability Research Group of the Obuda University, Marketing és Üzleti Tudományok Intézet/ Department of Marketing and Business Sciences

A kutatócsoport vezetője: Dr. Varga János PhD, oktatási dékánhelyettes /Leader of the research Team, Vice-dean for education and student’s affairs

(Hungarian description of research group via link)


Konferencia / Conference:

ÓE – Blended Intensive Programme: Young Researchers Academy for Green Cities, 8-12. April 2024. : link


Employer Branding és CSR Konferencia, 2023. márc. 10 / Employer Branding and CSR Conference, 10. March 2023. link


Energizáld a Világod (EaV2022) / Energize the World : link


Energizáld a Világod, 2024. feb. 9. / Energize the World, 9. Feb. 2024:


Energizáld a Világod, 2024. márc. 23.. / Energize the World, 23. March. 2024:


Nemzeti Kiválóság Bronz fokozatú elismerés / Bronze Award of Excellence by EFQM: link


Fenntartható Percek az Óbudai Egyetemen – Dr. Varga János előadása / Sustainable Minutes at Óbuda University – presentation by Dr János Varga : youtube link


Karunk munkatársainak szerzői / társ-szerzői cikkei a fenntarthatóság, társadalmi felelősségvállalás és „zöld” témában / Other articles discussing sustainability, corporate social responsibility and „green” matters by authors or co-authors from our Faculty: link