AI munkavállalói képzések


AI képzés az Óbudai Egyetem munkavállalóinak – egyetemi szervezésben

Az élethosszig tartó tanulás (Life-Long Learning, LLL) lényege, hogy a tanulás egész életünkön át tart, segítve bennünket az új készségek elsajátításában és a változó világ kihívásaihoz való alkalmazkodásban. Az Óbudai Egyetem ezért kiemelten fontosnak tartja, hogy munkatársai naprakész tudáshoz juthassanak.

A mesterséges intelligencia (AI) napjaink digitális forradalmának középpontjában áll, jelentős hatást gyakorol az oktatásra, kutatásra, gazdaságra és társadalomra egyaránt. Az Óbudai Egyetem felismerve az AI-ban rejlő lehetőségeket és kihívásokat, intézményi szinten alakította ki átfogó Mesterséges Intelligencia Stratégiáját (AI Campus). Ennek célja, hogy az AI eszközöket felelősen, etikusan és hatékonyan integráljuk az egyetem minden
működési területére.

A stratégiának a munkavállalói képzését fókuszba helyező programjának első állomásaként AI (prompt engineering) oktatáson vehet részt minden érdeklődő munkatárs. A kurzust 3 alkalommal 1-1 órában hirdetjük meg, minden alkalomra 2 időpontot biztosítunk. (Pillanatnyilag az első alkalomra lehet jelentkezni, a következő két alkalom még szervezés alatt, várhatóan még ebben az évben megrendezésre kerülnek)

  • Mi az AI és mi nem?
  • Mi a generatív AI? Miért ez lett felkapott?
  • Hogyan kérdezzek?
  • Mit használhatok?

Az előadás online, Microsoft Teams platformon keresztül kerül megrendezésre, és Seres Sándor AI oktató, a Neumann János Informatikai Kar külső szakértője tartja majd.
Az oktatás keretében a résztvevők megismerik a modern nagy nyelvi modellek, AI platformok (pl. ChatGPT) alapvető lehetőségeit, az AI rendszerek számára a hatékony utasítások kialakításának módszereit (prompting) és a promptok kialakításának módszereit (prompt engineering). Az elsajátított technikák elősegítik az AI gyakorlati használatát a munkavégzés során, valamint a mindennapokban.

Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A regisztráció alapján küldjük ki a Teams-meghívót!


Első alkalom egyik előadása már lezajlott (szeptember 18-án), az első alkalom másik időpontjára még várjuk a jelentkezéseket! (a tematikájuk azonos):

  • 2025. november 3. (hétfő) 13:00 – 14:00

(A jelentkezéseket a november 3-i időpontra október 31. 14:00 óráig tudjuk elfogadni)

(Az AI képzésekre nem jár továbbképzési szabadság)

LLL Csapat / HR Iroda
lll@uni-obuda.hu