Jó gyakorlatokkal a jól-létért

A hallgatók és felsőoktatási munkavállalók jóllétéért tett lépésekről, legjobb gyakorlatokról tudhattak meg többet azok a szakemberek, akik részt vettek az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület workshopján, melyet a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen rendeztek október 18-án.

Az Óbudai Egyetem részéről Bakosné Diószegi Mónika, Lázár-Fülep Tímea, Kamuti Hajnalka, Suplicz Sándor és Maul Dóra vettek részt az eseményen, ahol bemutatkoztak az ország különböző pontjairól érkezett felsőoktatási intézmények és az egyesület képviselői is. Az egyetemekről érkezett szakemberek ismertették a jólléti programokkal kapcsolatos eredményeiket, melynek során kiderült, hogy a legtöbben még most kezdik kiépíteni a központokat, ugyanakkor szükségük van további ötletekre, támogatásra ahhoz, hogy még jobban működjenek. A felismerés azonban mindenhol megszületett: az egyetemi hallgatók jóllétéhez, egészségesebb életre történő neveléséhez az egyetemeknek is hozzá kell járulnia, mindemellett a munkavállalók is igénylik a törődést, a jólléti programokkal őket is meg kell célozni.



Elhangzott: mindez megtérülő befektetés az intézménynek is hosszútávon. A bemutatkozások során többen említették, hogy a hallgatóknak egészséggel, rekreációval, életmóddal kapcsolatos kurzusokat, szabadon választható tárgyakat indítottak, az intézmények sporttal, életmóddal kapcsolatos irodákkal, intézetekkel bővülnek. A legtöbb résztvevő intézmény már túl van a modellváltáson, amely hozzásegítette őket a szemléletváltáshoz, és ahhoz, hogy kiemeltebben foglalkozhassanak a well-being típusú témákkal, családbarát egyetemmé váljanak, a HR funkciókat átgondolhassák és a HR is szerepet vállalhasson a kezdeményezésekben.
A rövid bemutatkozások után a Magyar Testnevelési Egyetem egyetemi docense, Dr. Lacza Gyöngyvér mutatta be a Healthy Campus projektet, amely egy minősítési rendszer, és a felsőoktatási intézményeket a kiválóságra ösztönzi. Az intézmények díjkötelezettség mellett regisztrálhatnak a projektre, ami után a profiljukba feltölthetik a különböző kritériumokhoz az általuk már megvalósított gyakorlataikat jóllét témán belül, amelyekre pontokat kapnak, ez alapján kaphatják meg védjegyüket. Azonkívül, hogy a projektnek köszönhetően hivatalos minősítést kaphatnak az intézmények, visszacsatolást arról, milyen úton haladnak a projektjeikkel, a honlap betekintést biztosít, más, akár külföldi egyetemek programjaiba, amelyekből inspirációt meríthetnek a résztvevők, végül, de nem utolsó sorban, a program által „rá vannak kényszerítve”, hogy foglalkozzanak az egyetemi polgárok jóllétével, akciókat szervezzenek.
Az ÓE képviselői számára több tanulsága is volt a részvételnek: elengedhetetlen a vezetői elköteleződés, valamint, hogy nem minden aktivitásnak kell feltétlenül pénzbe kerülnie. Észre kell venni azokat a kis, hétköznapi dolgokat, lehetőségeket, amelyek már rendelkezésre állnak, ezeket összegyűjteni, és ezek birtokában akár kis változtatásokkal is nagy eredményeket lehet elérni. Példának hozták fel, hogy a diákok sport kurzusain az egyetemi dolgozók is részt vehessenek.

Kutatás, innováció, építéstudomány – ÓE az ÉVOSZ-on

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) „Tudásigényes építőipar” – Az egyetemi kutatások és a gyakorlat kapcsolata címmel, rendezett konferenciát az egyetemi kutatások és a piaci szereplők közötti kapcsolat erősítésére, a szorosabb együttműködés feltételeinek áttekintésére, november 6-án.

Az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar kutatási és innovációs ökoszisztémáját Prof. Dr. Anthony John Gall PhD egyetemi tanár, a kar dékánja és Dr. Sugár Viktória PhD egyetemi docens, az Óbudai Egyetem fenntarthatóságért és kiemelt fejlesztésekért felelős rektorhelyettese mutatta be.



Az alábbi kérdésekre válaszoltak előadásukkal: mit jelent az Óbudai Egyetemen a kutatási és innovációs ökoszisztéma részének lenni építéstudomány témakörében? A jelenleg folyó kutatási és alkotói témák bemutatása, az alkotás és az innováció összefüggése. Befektetés a jövő generációjának oktatásába, ennek hosszú távú célkitűzései.

Az Óbudai Egyetem fenntartható, innovatív és befektető szemléletű egyetemként kiemelten fontosnak tartja a kezdeményező szerepét a kutatási és innovációs ökoszisztémában, melynek részeként az Obuda Uni Venture Capital és az Initium Zrt. már a korai szakaszban tudja támogatni a fejlesztésre érdemes újításokat. Ennek szerves részeként az Ybl Miklós Építéstudományi Karon a gyakorlatorientált képzéseken keresztül modern és fenntartható megoldások születnek, amelyek figyelembe veszik a környezeti és társadalmi kihívásokat.

A Szimulációs Design Tanszéken például fejlett szimulációs technológiákat alkalmaznak a városklíma és településenergetikai szimulációktól kezdve a fénytechnikai és termikus modellezésig, hogy a jövő épületei magas energiahatékonysággal és minimális gépészeti szükséglettel rendelkezzenek​.

A kar jelenlegi projektjei a klímaadaptív, energiahatékony építészeti megoldásokat kutatják, mesterséges intelligenciát is alkalmazva a formatervezés optimalizálására. Ezen kutatások, valamint a különböző szakmai programok és tanulmányi utak révén az intézmény a jövő generációjának oktatásába fektet be. A cél, hogy a hallgatók korszerű, piacképes és fenntartható tudással rendelkezzenek, amellyel hatékonyan válaszolhatnak a modern építészeti kihívásokra. Emellett a kar folyamatos infrastruktúra-fejlesztései és nemzetközi együttműködései is hozzájárulnak az egyetem elismertségéhez és pozitív megítéléséhez.



A kar hosszú távú célkitűzése, hogy a jövő generációját környezettudatos, piacképes tudással felvértezett szakemberekké képezze, akik képesek a fenntartható építészeti és várostervezési megoldások kidolgozására. Emellett a közösségi értékek és a társadalmi felelősségvállalás is kiemelt szerepet kap, hiszen a kar olyan projekteket és programokat is indít, amelyek közvetlenül hozzájárulnak a helyi és tágabb közösségek jólétéhez.

Az infrastruktúra korszerűsítése és a technológiai fejlesztések biztosítják, hogy hallgatóink számára a legmodernebb képzési feltételeket kínáljuk. A konferencián az érintett egyetemek képviselői mellett az ipari szereplők is részt vettek.

Több száz középiskolás az egyetemi alapítvány pályaorientációs rendezvényén

Érdekes előadásokkal, a környezetvédelemről és fenntarthatóságról szóló kerekasztal-beszélgetésekkel, workshoppal, kvízjátékokkal, re-ruha bemutatóval várták a középiskolás diákokat a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány és a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar közös rendezvényén az egyetem óbudai kampuszán, december 3-án.

A rendezvényt Dr. Sugár Viktória, környezetvédelemért és fenntarthatóságért felelős rektorhelyettes nyitotta meg.



Beszédében hangsúlyozta: az egyetem rektori stratégiai szinten kezeli a fenntarthatóság kérdését, és az intézmény széles spektrumon kínál a környezetvédelmet középpontjába helyező képzéseket.



Molnár Attila, az alapítvány főigazgatója elmondta: az ősszel indított programsorozat utolsó rendezvényére ágazatspecifikusan, négy középiskola diákjait hívták meg, a környezetvédelmi ismeretterjesztés mellett azzal a nem titkolt céllal, hogy felkeltsék érdeklődésüket az Óbudai Egyetem képzései iránt.



Dr. habil. Koltai László, a Rejtő Kar dékánja pályaorientációs előadás során bemutatta az Óbudai Egyetemet, a karon választható tárgyakat. Úgy fogalmazott: a kampuszon hangsúlyosak a témába vágó képzések, az Óbudai Egyetem Zöld-egyetemként előtérbe helyezi a fenntartható jövőről való gondoskodást.



A rendezvényt Litkai Gergely humorista komoly, egyúttal szórakoztató műsorvezetésével színesítette. A továbbiakban az előadóművész is részt vett az egyik, fenntarthatóságról szóló kerekasztal-beszélgetésen, Bana Gábor, a Cseriti kommunikációs vezetője, Bányai Judit tartalomgyártó, valamint Nagy Réka moderátor társaságában.



Dr. Csanák Edit DLA, a Terméktervező Intézet igazgatója koordinálásával a kar hallgatói használt ruhák újra felhasználásával készített öltözékeit vonultatták fel divatbemutatójuk során, koordinálásával. Hallgatótársaik prezentációt tartottak a félév során történő civil szervezeteknél tett látogatásaikról, ott szerzett tapasztalataikról.



Az alapítvány a magyar felsőoktatás gazdasági, társadalmi és nemzetközi kapcsolatainak fejlesztése érdekében többek közt oktatási, kutatási, hallgatói és oktatói támogatási programokat működtet. A rendezvény ennek keretében valósult meg.


Ösztöndíjprogramot hirdet az Óbudai Egyetem és a Yettel

A Yettel célja, hogy Magyarország egyik vezető mobilszolgáltatójaként ügyfelei digitális partnere legyen. Munkáltatóként fontosnak tartja, hogy támogassa a nők szakmai előmenetelét a technológia területén, ezzel is elősegítve a munkahelyi esélyegyenlőség megvalósítását. Az ösztöndíjjal célja, hogy támogassa az informatikában tanuló lányok képzését, mert fontosnak tartja, hogy a megszerzett tudás vonzó karrier- és életúthoz segítse őket.

Telekommunikáció, informatika, mobilhálózatok, automatizálás, mesterséges intelligencia, 5G, IT-szolgáltatások fejlesztése, IT-biztonság. Ha van egy jó ötleted, szakdolgozati terved, kutatási témád, ne habozz, pályázz! Ösztöndíjunkkal olyan kutatómunkát támogatunk, amely a műszaki-képzési területen kapcsolódik a Yettelhez, vagy a mobilszolgáltatás területéhez. Kutass egy olyan területen, ami érdekel, mi pedig cserébe ösztöndíjjal támogatunk!

Kiket várunk?

  • az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karán aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező női hallgató,
  • aki műszaki területen tanul és/vagy érdekli a mobiltechnológia,
  • BSc vagy MSc tanulmányait végzi a pályázat kiírásának idején.

Mivel pályázhatsz?

  • Egy minimum 2, maximum 4 oldalas, magyar nyelvű összefoglalót várunk, amiben bemutatod kutatási terved/ötleted. A pályázatra való jelentkezésedben kérjük, hogy vázold, milyen problémára keresed a megoldást, milyen módszertannal és eszközökkel dolgozol, valamint hogy milyen eredményeket szeretnél elérni.
  • Küldj egy maximum egyoldalas motivációs levelet, amelyben bemutatod, hogy mit tanulsz, miért érdekel a műszaki terület és/vagy a mobiltechnológia, milyen a vele való kapcsolatod.

 Mit adunk & mit kérünk?

  • Az ösztöndíjat szemeszterenként 4 hallgatónak ítéljük oda.
  • Minden nyertes hallgató egyszeri 625 000 forintos ösztöndíjat kap.
  • A Yettel vállalja, hogy a hallgatóknak a kutatási időszak alatt, valamint a diplomázást követően szakmai konzultációt biztosít a vállalat szakembereivel.
  • Az ösztöndíjas hallgató vállalja, hogy
    • az ösztöndíjas időszakban aktív hallgatói jogviszonnyal fog rendelkezni;
    • kutatási tervét magyar nyelven bemutatja egy, a Yettel munkatársainak szervezett belső rendezvényen;
    • valamint vállalja, hogy a kutatásának eredményéről a pályázat elnyerésétől számított 1 éven belül beszámolót készít PDF formátumú, legalább 20 oldalas dokumentumban, melyet az Óbudai Egyetem, valamint a Yettel Magyarország Zrt. rendelkezésére bocsát.

Meddig jelentkezhetsz?

Az ösztöndíjpályázatra történő jelentkezés határideje: 2025. január 12.

A pályázatot elektronikus úton kell benyújtani!

A pályázat elbírálása

A benyújtott pályázatokról  a pályázat lezárultát követő legkésőbb 40 napon belül döntés születik.

A döntések ellen jogorvoslatnak helye nincs.

A pályázat szakmai irányítója és lebonyolítója a Neumann János Informatikai Kar.

Az ösztöndíj elnyeréséről az Egyetem és a Yettel által közösen felállított bizottság dönt.

A jelenlegi űrlap az alábbi linken érhető el.

Letölthető dokumentumok:

Tanítsunk Magyarországért Program felhívás

Tanítsunk Magyarországért Program elindult a 2024/2025-as tanév őszi félévében is!

Az Óbudai Egyetem a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központja által meghirdette ebben a félévben is a Tanítsunk Magyarországért! 2. (TMO2) Mentor-hallgató képzés 4 kredites szabadon választható kurzust.

Legyenek Önök is mentorok!!!

MIRŐL SZÓL A TANÍTSUNK MAGYARORSZÁGÉRT PROGRAM?

A Tanítsunk Magyarországért programot az a felismerés alapozta meg, hogy jó érzés továbbadni mindazt, amit tudunk, és látni, hogy ennek mások is hasznát veszik. Másrészt, kicsit földhözragadtabban megközelítve a kezdeményezés mögötti motivációt: az alapítók is tisztában voltak azzal, hogy – ahogyan a világban bárhol máshol – vannak nehezebb helyzetben lévő kistelepülések az országban, és az ott élők számára is biztosítani kell annak a lehetőségét, hogy sikerrel boldoguljanak az életben. Ehhez azonban a Kormány gondolkodása szerint nem segélyt vagy alapjövedelmet kell nyújtani, mert ezek konzerválnak, hanem meg kell teremteni a lehetőséget, hogy sikeresen tanuljanak tovább és helyezkedjenek el a munkaerőpiacon, mert a tanulás és a munka visznek előre.

Szerezzen ösztöndíjat segítségnyújtással a Tanítsunk Magyarországért programban!

Tisztelt Hallgatóink!

Egyetemünk 2023 őszén csatlakozott a Tanítsunk Magyarországért Programhoz, amelynek célja a kistelepüléseken élő 7. osztályos tanulók támogatása, hogy ők is ugyanolyan eséllyel tanulhassanak tovább vagy találhassák meg helyüket a munka világában, mint városi, nagyvárosi társaik.

A programban hallgatóink egy kétrészes, egymásra épülő kurzus keretén belül segíthetik a kisdiákokat tanulmányaikban és mutathatják meg nekik a lakóhelyükön túli izgalmakat és lehetőségeket: állatkertet, múzeumokat, iskolákat és vállalkozásokat – hogy lássák, hányféle foglalkozásból, hányféle jövőből választhatnak. Egy hallgató heti 4-6 órában, maximum 3-5 kisdiákot vehet a szárnyai alá.

Mit kínál a program?

A Tanítsunk Magyarországért Program! Mentorálást kísérő szeminárium 2. kurzus esetén a heti 4-6 órás mentorálásért:

  • Havi 30.000 Ft ösztöndíjat
  • További havi 10.000 Ft-ot, amely az általad mentorált gyerekekre, a velük közös programokra költhető;
  • Ingyenes utazási lehetőséget a Volán és MÁV járatain;
  • Támogató közösséget;
  • A kistelepülésen élő iskolások támogatását
  • Az Egyetem különböző karainak kiváló oktatói által tartott tartalmas felkészítőprogramot; és szupervíziót a mentori feladatokban
  • Tudást és felkészültséget az esélyegyenlőségi tevékenységek területén.

Kik jelentkezhetnek?

Az Egyetem minden karáról, minden olyan 30. életévét be nem töltő alap-, osztatlan vagy mesterszakos, nappali vagy levelező tagozatos hallgató, akinek alap- vagy osztatlan képzésen van már legalább két lezárt aktív féléve (mesterszakon nincs ilyen kikötés) és még legalább két féléve van magyar nyelven folytatott tanulmányai befejezéséig.

A csatlakozás előfeltétele a “Tanítsunk Magyarországért! Mentor-hallgató képzés 1.” szabadon választható 4 kredites tárgy elvégzése, majd a következő félévben a “Tanítsunk Magyarországért! mentorálást kísérő szeminárium” 4 kredites tárgy felvétele.

A mentoráló kurzus hamarosan megjelenik a Neptunban, kérjük jelentkezzenek rá!

A mentorálás akár több féléven keresztül folytatható, a tárgyfelvételt követően kerül sor az TMO ösztöndíj kiírására, amelyet meg kell pályázni a Neptunon keresztül, de minden kurzust felvevő hallgató megkapja, aki a TM1 kurzust már teljesítette.

Emellett a kurzus teljesítéséért 4 kreditet is adunk.

A program az Óbudai Egyetem és az Nemzeti Tehetségprogram együttműködésével valósul meg.

Várjuk Önöket szeretettel! Segítsünk együtt a hátrányos helyzetű gyerekeken!

Prof. Dr. Molnár György

tantárgyfelelős

A klasszikus zene és a népi muzsika találkozott az EgyetemZenén

“Semmi komoly” nem történt, csak a bőrünk alá kúszott és a hideg is kirázta a hallgatóságot attól a katartikus zenei élménytől, amelyet a Danubia Zenekar, valamint Pál István (Szalonna) és bandája adott át a közönségnek az EgyetemZene soron következő, októberi programjában. Az előadássorozatnak ezúttal az Óbudai Kulturális Központ adott otthont.

A résztvevőket Molnár Attila, a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány főigazgatója köszöntötte.



Elmondta: „lassan hagyománnyá válik az EgyetemZene programja. Szemmel láthatóan egyre több hallgató érdeklődik a program iránt.” Reményét fejezte ki, hogy a koncertsorozat mind népszerűbbé válik és eléri célját: a minőségi klasszikus zene népszerűsítését, elsősorban körükben.



A „Semmi komoly” címmel megtartott előadás során Hámori Máté, a Danubia Zenekar vezetője azt fejtegette, van-e átjárás a műfajok közt? Beszédbe elegyedhet egymással Bach hegedűversenye és Pál István Szalonna kalotaszegi tánca?



Kifejtette: „Bach művének második tétele, az Air már jól ismert dallam. Mindenkinek ott cseng a fülében a lépdelő basszus felett ívelő gyönyörű dallam. Megdöbbentő, hogy ott is rálelünk erre a lépdelés feletti szabad éneklésre a maga különleges díszítéseivel, ahol valami egészen mást várnánk – a hangszeres magyar népzenében. Meglepő hasonlóságok, gyönyörű különbségek – ez vár arra, aki Bach D-dúr szvitjét nemcsak eredeti formájában, de Pál István Szalonna és bandájának népzenei reflexióival hallja.”



A közönség valódi örömzenélés szem és fültanújává válhatott. A muzsikusok nem csak zenével „válaszoltak” egymás játékára: elismerő mosollyal és helyben táncoló talpakkal.



Az érdeklődőket táncházzal várták a koncert után.

Legközelebb a Danubia Zenekar „A zenegyűlölő 1.0” című előadását tekintheti meg a közönség Janklovics Péter humorista közreműködésével december 3-án (kedden) 19 órai kezdettel a MOM Kulturális Központban (1124 Budapest, Csörsz u. 18.). (Regisztrációs link hamarosan.)

Sikeres Sportnap

2024. október 9-én délután rendeztük meg Székesfehérváron az I. Kari Sportnapot.

„Mert kell egy nap, ami megmozgat!” szlogennel fémjelzett sportdélutánra az időjárás is kegyeibe fogadta a több, mint 120 AMK-s hallgatót.

A Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány által megbízott TEAM Rekreáció Kft. – Molnár Ferenc testnevelő tanárral – szervezte meg és bonyolította le a sportnapot.

13 órakor Nagyné Dr. habil Hajnal Éva dékánhelyettes asszony nyitotta meg az eseményt. „Ép testben ép lélek”- így kezdte gondolatait. Megemlítve a sport fontosságát, kiemelve, hogy a munkájukat számítógép elött végzett dolgozók a rendszeres sport által egészségesebbek, kitartóbbak, koncentráltabbak lesznek.

Egy rövid zenés közös gimnasztika után – a karunk 2 sportos hölgye tartotta – megkezdődtek a sportversenyek a kiírás szerint. A legnépszerűbb sportág a kispályás foci volt, ahol 8 csapat (limitáltan) indult, ők a műanyag focipályára átvonulva, kissé távolabb a központtól egész délután küzdöttek a helyezésekért. A jó hangulatot néhány doboz sör is fokozta, de hát ez belefér!

A Budai út 45-ben levő udvaron, az K épület aulájában és a Széchenyi SZKI két tornatermében párhuzamosan sportoltak hallgatóink, jó hangulatban, zenével fűszerezve. Néhány sportágban a Széchenyis diákok is beszálltak, van, ahol sikeresen. Ezúton is köszönjük az intézménynek, hogy térítésmentesen biztosították számunkra a sportinfrastruktúráikat!

 Sok fiatalnak nézelődés közben jött meg a kedve, és kipróbálta azokat a sportokat, amelyek játékoskeretek közt, de hasznosan járulnak hozzá az egészség megőrzéséhez.

Aktívan részt vett a lebonyolításban a kari HÖK is segítőként. Sőt, igen sok ajándékkal, reprezentációs termékkel lepték meg a győzteseket. A szervezők jóvoltából érem díjazás, csokoládék is kiosztásra kerültek.

Néhány oktató kolléga is részt vett a sportversenyeken, érmet is nyertek, bizonyítva, a sport kortalan.

Sportágak:

Csapatverseny jelleggel:Egyéni sportok:
kispályás labdarúgásdarts
röplabdacsocsó
tollaslabdateqball
streetballcornhole
asztaliteniszKUBB
petanque
evezős ergométer

17 óra után az eredményhirdetésekkel zárult az esemény, akik jelen voltak pozitívan értékelték a sportdélutánt, és már a következőt várják.

Eredmények:

Fényképalbum:

Az UNESCO társszervezésében meghirdetett Nemzetközi Innovációs Dizájn Díj és a Tudomány a Fenntartható Fejlődési Célokért verseny

Az UNESCO társzervezésében meghirdetett Nemzetközi Innovációs Dizájn Díj és a Tudomány a Fenntartható Fejlődési Célokért elnevezésű versenyre (2024 Future Designer International Innovation Design Awards (IIDA) & Science for SDGs Innovation Contest) 16 és 35 év közötti diákok, hallgatók, pályakezdő tudósok és mérnökök jelentkezését várják a világ minden tájáról.

A jelentkező csapatok legfeljebb hattagúak lehetnek. A kettőnél több tagot számláló csapatoknál legalább egy női tagnak kell lennie a nemek közötti egyenlőség biztosítása érdekében.

A felhívás nyerteseit 2024. október végén hirdetik ki. A verseny a  Tudományok Nemzetközi Évtizede a Fenntartható Fejlődésért (2024-2033) (IDSSD) keretében zajlik és az UNESCO-UNITRAIN Ifjúsági kompetenciafejlesztési projekten (UNESCO-UNITRAIN Youth Competence Development Project) belül valósul meg.

Jelentkezési határidő: 2024. október 13.

verseny célja, hogy bemutassa és népszerűsítse a tehetséges fiatalok innovatív és fenntartható terveit és javaslatait világszerte. Az IDSSD egyedülálló lehetőséget kínál az emberiség számára, hogy a tudományban rejlő lehetőségeket teljes mértékben kiaknázza a fenntartható fejlődés és a mindenki számára biztonságos és virágzó jövő biztosításában. 

Az idei felhívással az UNESCO-nak az a célja, hogy a fiatalok arra használják kreativitásukat és innovatív készségeiket, hogy a tudomány szerepével foglalkozzanak a fenntartható fejlődési célok (SDG) elérésében. A kiírás összhangban áll a nemzetközi évtized azon küldetésével, hogy tudománykultúrát építsen, hangsúlyozva a tudományos műveltséget, a hasznosítható tudományos ismereteket, az alaptudományokat, a nyílt tudományt és a nemzeti innovációs rendszereket.

A pályázatokat az erre a célra létrehozott online felületen keresztül kell benyújtani. A benyújtandó műveknek az alábbi követelményeknek kell megfelelnie:lehetséges formátumok:Állóképek: Formátum: JPG, Felbontás: 300 dpi, Méret: Legalább A3, Maximum 5 kép JPG formátumban minden munkához.Videó: MP4, Felbontás: HD, Időtartam: Legfeljebb 8 perc, Fájlméret: Legfeljebb 500 MB.

További információk: http://iida.unitrain.org/